2008 óta követem az Eurovíziós hóbelevancot és ahogyan visszaemlékszem a korábbi indulókra, nem tudok olyasvalakit említeni, akiért annyira szorítottam volna, mint ezen a hétvégén Kállay Saundersért. Andrásnak 3. nekifutásra sikerült végre kijutnia, próbálkozásait A Dal c. műsorban végig is kísérhettük az elmúlt évek során.
Akárki, akármit mond, hiába van sok tehetséges énekesünk, kevés profi, fiatal előadóművésszel büszkélkedhetünk.
A jó hír azonban az, hogy alkalomadtán, egy-egy tehetségkutatónak köszönhetően belebotlunk néhány olyan csillagba, ami fényesebben ragyog a többinél.
Saunders, dalával a családon belüli erőszak ellen tüntet, ami témáját tekintve sok mindenkiben szült aggodalmat. Kérdés volt, hogy egy ennyire mély értelmű dalnak van-e helye a Dalfesztiválon. Jelentem van. András nagy büszkeséget hozva hazájára az 5. helyen zárt, ami történelmünk 2. legjobb helyezése 1994 óta.
Eltekintve a rosszindulatú komment huszároktól, nagyon jó volt részesévé válni annak az aktív összefogásnak, ami az utóbbi heteket jellemezte.
Remek dal, profi előadás.
A kérdés az, hogy vajon kit indítunk jövőre?
Mindamellett, hogy kivételen szerettem a magyar produkciót, nagyrészt egyetértek az erősorrenddel. Az Egyesült Királyság 17. helyezésével szemben azonban értetlenül állok. Molly Smitten-Downes volt az egyik nagy kedvencem. Nagyon tehetséges és különleges hanggal megáldott fiatal leányzó egy fülbemászó dallal. Az utóbbi 5 évben a britekre azonban szégyenteljesen rájár a rúd.
A másik nagy kedvencem Aram MP3 volt, akinek a művészneve szerencsére nem tükrözi az énekes képességeit. Amit én nagyon szeretek a Not Alone-ban az az, ahogyan a dal építkezik. Szinte a semmiből válik mindent elpusztító horderejűvé. Nagy esélyes volt, végül a 4. lett.
A holland produkció lett a 2., mindössze 52 pont hátránnyal. Modern country duett, ami a maga egyszerűségében jó. De nagyon.
A svédek nagyon tudnak valamit. Többek között nekik köszönhetjük Charlotte Perrelli-t, Eric Saade-t, Loreen-t és idén Sanna Nielsen-t és a csodálatos Undo-t.
A 11. helyen zárt a Softengine rockformáció, egy remek dallal, a Something Betterrel, ami 2006 óta az ország legjobb teljesítménye. Remélem hallunk még a fiúkról, szeretem ezt a stílust. Olyan Bon Jovi-s.
Az ukrán Maria Yaremchuk sajnos nem olyan tehetséges, mint amilyen gyönyörű. A saját maga által írt Tick-Tock tipikusan példázza milyen is egy tipikus - nemnyertes - Eurovíziós dal. A produkció különben nagyon jó volt, a dal is fülbemászó, a 6. helyen végzett vele Ukrajna.
A Tolmachevy lányoknak sok dolgot kellett tapasztalniuk 17 évesen a hírnévről és annak árnyoldalával kapcsolatban. Adott egy bűbájos és tehetséges ikerpár egy középkategóriás dallal. Énekelnek a ragyogásról, meg az elfogadásról, jutalmuk gyanánt pedig füttykoncert koronázza a továbbjutásukat és minden egyes magasabb pontozásukat. Az ok: Oroszországot képviselik. Ilyenkor állítsa bárki is azt, hogy a politikának semmi köze nincs ehhez a versenyhez. Igazat kell adjak azoknak a cikkeknek, amelyek képmutatásról írnak. Mindenki oda van a fene nagy toleranciájáért, amiért Conchita-val megnyerették az Eurovíziót. És ilyenkor mi van a toleranciával? Hirtelen már nem is számít?
Ezek ellenére a lányok a 7. helyen zárták az estét. A sors fintora, hogy szorosan az ukrán versenyző mögött.
Németország 1956 óta, szinte folyamatosan a verseny résztvevője. Idén az Elaiza névre hallgató lánybanda képviselte az országot az Is it Right-tal. A dal mindössze a 18. helyen zárt. Ennél én előrébb vártam őket.
A Pollapönk nálam hangulatból, energiából és performanszból is jelesre vizsgázott. Produkciójuk az előítéletek ellen küzdött egy meglehetősen színes formában. Az izland formáció méltatlanul ,,csak" a 15. helyen zárta az estét.
Az idei év győztese a Conchita Wurst jelenség lett. Maga a jelenség, mert habár szép melódia a Rise Like a Phoenix és Conchita hangja is gyönyörű, de valljuk be, nem ez volt a Dalfesztivál legerősebb dala. A fentiek közül ugyanis bármelyik nyerhetett volna önmagában.
Nagyon értékelendő természetesen, hogy ennyire elfogadó a közönség és, hogy Európa és annak közössége végre nyit a másság felé, de mindemellett azt is fontosnak tartom, hogy ne essünk át egyik végletből a másikba.
Persze ízlések és pofonok. Ettől olyan szép is ez az iparág, hiszen annyira relatív az, hogy kinek mi az, ami igazán tetszik.
Peace Out
.jpg)
0 comments:
Megjegyzés küldése