Mistletoe and Wine

Peace Out

Tovább

Model Madness

Peace Out

Tovább

Let's hope it's a good one

Éveken át abban a szellemben nevelkedtem, hogy a Karácsony rossz, mert nincs mögötte értékes tartalom, a felesleges költekezésen túl, aminek az újév során rendesen meg is issza a levét az ember.

A karácsonyfa nem áll tovább 2-3 napnál, mert útban van és különben is mű, mert modernek vagyunk, kell a kényelem. A fát hirtelen felindulásból díszíti fel éppen valaki, rendszerint mindig más, mégis minden évben ugyanaz a giccsparádé a végeredmény.

Elkerülhetetlenek a drámák, nincsenek már tisztelni való hagyományok a csengettyűszón kívül, amit perceken belüli mentegetőzések kísérnek, amiért idén is sikerült alább múlni a Karácsonyt.

Rossz tapasztalatok tehát vannak dögivel, az idei cél megreformálni az itthoni Karácsonyt és létrehozni végre valami maradandót és szívmelengetőt.

24-én dolgozom, így valószínűleg lemaradok a nagy karácsonyi ebédről, ami nálunk sosem volt vacsora. A karácsonyfa öltöztetés tehát délutánra marad, itthon tisztáztuk, hogy mire hazaérek, a csupasz fa már a nagy szobában áll majd, egymagában. A díszítés tematikus lesz, központban a letisztult elegancia.

A vacsora tudtommal idén sem esedékes, de elképzelhető, hogy két gömbdíszaggatás között, készítek valami gyors süteményt, ami szépen megsül majd a sütőben, mialatt a becsomagolt ajándékaim is a fa alá kerülnek. Ez lesz az első olyan év, amikor az általam megkeresett pénzből gazdálkodva lephetem meg a szeretteimet. Vagy, ha nem is mindenkit, a szüleimet mindenképpen. Apróságokkal, édes kis semmiségekkel, a lényeg úgyis a szándék és ebben most nincsen semmi cinizmus.

Nincsenek nagyobb családi terveim a nap további részére, ha már békésen le tudom vezényelni azt a pár órát, már sikeresnek könyvelem el az idei ünnepet. 

Nem mondom, hogy könnyű ünnep a családnak a Karácsony, nagymamám halálának újabb évfordulója is ez. Talán akkor romlott el minden, mikor ő elment és apuval kettesben töltöttük itthon a Karácsonyt. Akkor egy kicsit fel is kellett nőnöm, szembesülve a ténnyel, hogy mennyi nálam sokkal hatalmasabb erő munkálkodik a világban.

Viszont idén már elérkezettnek látom az időt arra, hogy kilépjünk a múlt sötét árnyékából és megszépítsük az emlékezést.

Az érzéseidet a vége szó úgysem veheti el.

Peace Out

Tovább

Az érték halhatatlansága

Pár ézredév s a művész híre elhuny

s ki őrzi nevét, művét? a halál.

Él mégis: minden új kor rajta áll,

mert ő a láthatatlan fundamentum.

Nem nől babér a rég-feledt nagyoknak,

nyomtalan ősidő sok művesének -

mégis, a megjegyzettnél jobban élnek:

lángunkban az ő lángjaik lobognak.

A kincset az idő nem őrzi - nem:

szétrágja, mint a kócjancsit a gyermek.

A kincsek másképp élnek, jeltelen:

a lélek benső templomán szögellnek,

mint ezer pillér, kos-szarv és perem.

A halhatatlan mű időtelen.

Peace Out

Tovább

Mégis él tovább

Mindegyik virág egy másik élet,

Különösek ám az orchideák.

Újra nyílik mind a tetszhalálból,

Friss erőre kap és szirmot vált.

"Meghalt" - nem hiszem, bárhogy mondják, én jobban tudom:

Mégis él tovább, hív az éjen át,

Lázad még, s legyőzi majd a holtak démonát.

Nem, nem látni őt, de ő lát, velünk él,

És itt van, én érzem, hall minket, mégis él tovább.

Olyanok mint ő, e pompás szirmok,

Hűvös titkosak az orchideák.

Úgy rendelte ő, ha elhervadtak

Holt virágokat mind itt hagyják.

"Meghalt" - mondják s a föld alatt van, de én jobban tudom:

Mégis él tovább, hív az éjen át

Lázad még, s legyőzi majd a holtak démonát.

Nem, nem látni őt, de ő lát, velünk él,

És itt van, én érzem, hall minket, és vádlón szól hozzám.

Nem volt soha férfi itt méltó rá,

Szabad volt és szép, csupa büszke bölcsesség.

Nem volt férfi a földön méltó rá,

Neki nem kellett a szerelem.

Mégis él tovább, jár az éjen át,

Lázad még, s legyőzi majd a holtak démonát.

Nem, nem látni őt, de ő lát, velünk él,

És itt van, én érzem, hall minket, ő itt él tovább,

Él és lát tovább,

épp csak szirmot vált,

ő itt él tovább.

Peace Out

Tovább

Aztán a róka előkapott egy stukkert...

E hét pénteken tartotta sokadik nyílt napját a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem. Idén az volt a terv, hogy minden olyan előadást meghallgatok, amiről tavaly lemaradtam, azonban a sors nem így akarta. Az orrom előtt száguldott el a 20 percenként közlekedő 291-es busz, így lemaradtam a köszöntőről, valamint a könyvtárat és a HÖK-öt érintő előadásokról is, ugyanis mire odaértem természetesen már tömve volt az Auditórium, az ajtóból pedig semmit sem lehetett hallani.

A textiltervezés külön kiselőadására, azonban időben érkeztem. A teremben idén többen voltak, mint tavaly, a tanszék vezetője pedig kicsit más oldalról közelítette meg a szakról tartott előadását, amit érdemes volt végighallgatni. Pár dolgot feljegyeztem az agyamba, ami hasznos lehet még, bár azokat inkább a mappaleadást követő fordulókban tudnám hasznosítani, úgyhogy jövőre végre meg kellene ugrani azt a nyamvadt első fordulót.

Az előadást követően körbenéztem a teremben, majd az egyetemen járkáltam, bár nem sok újat láttam, olyan volt az egész, mint a Zara esetében: mintha hazajárnék.

Akadt pár szabad órám a Design Intézet összevont előadásai előtt, így kiültem egy kicsit az udvarra és megpróbáltam érezni az egyetemi feelinget, bár a hideg nagyon szeretett volna visszatessékelni az egyetem meleg falai közé. Pár perce üldögélhettem csendes magányomban, mikor mellém telepedett két lány, egyikük meglehetősen élénk volt. Egyszer csak megkérdezte tőlem mióta járok az egyetemre. Nagyon hízelgő volt, úgyhogy ezek után mondanom sem kell mennyire jól indított nálam. Aztán hirtelen bevont a beszélgetésbe, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Bár a beszélgetés szó nem igazán fejezi ki azt a laza fecsegést, ami nagyjából másfél órán át tartott közöttünk. Életemben nem találkoztam még ilyen pozitívan harsány és energikus személlyel. Nagyon régóta először éreztem azt, hogy feltöltött valaki jelenléte, ahelyett, hogy leszívott volna. Nagyban kerülöm az energiavámpírokat, de időnként az ember képtelen kikerülni ezt a típust. Viszont a másik véglethez még nem nagyon volt szerencsém, pedig igényem lenne rá.

Olyan volt a lány egész személye, mint amilyenre régebben én is vágytam. A folyamatos gondolatáramlás közös tulajdonságunk, nekem azonban nem szokásom mindent megosztani a hallgatósággal. Sajnos az érdeklődési körünk azonban nem egyezett, így egy idő után szétválni kényszerültünk. Remélem még keresztezik egymást az útjaink a jövőben.

A Design Intézet előadása előtt háromnegyed órával, már be lehetett ülni a nagy terembe, addig pedig az animációs szak növendékeinek kisfilmjeit nézhettük meg. Erre utal a bejegyzés címe is. Sok remek filmet láttam, de az utolsóban olyan humor és kreativitás volt jelen, amitől mindenki eldobta a haját a teremben. Kerestem a neten, de sajnos eddig még nem találtam meg, de ha ráakadok mindenféleképpen megosztom, mert ez olyasvalami, amit mindenkinek látnia kell.

A prezentációk frissítve voltak, így nagyrészt nem a tavalyi műsor volt. Idén is a Formatervezés vitte a prímet, de végre a Textiltervezés is izgalmas volt, a szak tanulói nagyon érdekes és ösztönző előadásokat tartottak. Be kell valljam, néhány pillanatra elkalandoztam és elképzeltem, ahogy én állok a pódiumon és beszélek arról, miként sikerült beindítanom a saját márkámat egy pályázat során megnyert összegből. 

Merjünk nagyot álmodni. De ekkorát?

Nagy vonalakban ez volt a nyílt nap. Nekem. Egy ideig még kóvályogtam, aztán elindultam vissza, így is már sötétedett és még a munkahelyemre is be kellett ugranom, hogy megnézzem a beosztásomat. Száműzve lettem a munkából pár nap erejéig, így a kényszerszabadság alatt sok dologra volt időm, de be kell valljam így a végére már kicsit hiányzik a pörgés, úgyhogy várom a holnapi folytatást.

A Zara-s kiruccanás után, végre eljutottam a Westendben nyílt Vapianoba is és egész napos koplalásom után megajándékoztam magam egy isteni spenótos, ricottás raviolival. Mennyei volt. Eddig három Vapit teszteltem és eddig magasan ez vitte a prímet. Bár az is lehet, hogy csak nagyon éhes voltam.

Peace Out

Tovább

Csuda csinos ez a harc

Ha egy lány szeme megakad egy szép fiún

Jön a terv, s agya zakatol a háborún

És az első lépés nem más,

Üde csábos, vonzó arc

Az a fő, legyen sikkes az a nő,

Csuda csinos ez a harc

Bevetés - elöl pihe-puha bársony kell

Pici toll, hogy a férfi szava álljon el

Alul könnyű fényes szatén

Meg egy lehelet selyem

Kis brokát máris nyered a csatát

Itt a taft, oda is tűzz 

Szinte elalél ki lát

S ha a muszlim is jő, győz a túlerő

Ez a nagy terv hát

Idenézz

Cuki napernyő, de szúr, ha kell

Jön a sál, mint a vipera, ha átölel

Meg az apró hercig kalpag

Meg egy tű a bajonett

És ha már érted végre térden áll

Akkor elvérzett

Nosza láb 

Beletipor ez a pár topán

Kesztyűt föl

Csipkefegyver, ez a harc csoda ám

Ha a földre hull a fátylad

És a fűződ sincs tovább

Öved ám mint korbács szaporán

Táncol bőrén igazán

Ez a győzelem talán

Ennyi volt és kész

Ehhez nem kell ész

Diadal vár rám 

Mars isten úgy kívánta Vénuszt

Hogy vágya napról napra nőtt

Ám jött egy csel: egy szoknya gombbal

És vénuszdombbal legyőzte őt

Ez a harc

Mindent férfit izgat, nem vitás

Némi gyöngy

No meg fodor

Lesz a ráadás

És a házasságtöréstől 

Semmi meg nem menti őt

Mert a vágy célja nem más, mint az ágy

Az a pihe-puha lágy hamar megadja magát

Hölgyek küzdeni harcra fel!

Hölgyek, bármilyen eszközzel

Bátran üss, de csak érzéssel

Úgy szól a mendemonda, 

Szép a férfi avagy ronda

Győz a nő, ha kedve tartja

Csuda csinos ez a harc

Peace Out

Tovább

Stranger Souls

Minden ember egy külön lélek és minden lélek egy külön kis sziget.

És olykor - gyakrabban, mint azt gondolnánk - mások a mi kis féltve óvott világunk részeseivé válnak. Ebben a felgyorsult világban, minden a hirtelen benyomásokról és a korán levont következtetésekről szól.

Bár az is lehet, hogy csak az én fejemben óriási a zűrzavar.

Van, amikor elzárkózom a külvilág elől és csak testben vagyok jelen. Bedugom a fülem és beletemetkezem egy könyvbe. De van, amikor rám tör a szemlélődés vágya. Mikor még ballonkabátra sem volt szükség, valahol a nyári kánikula utáni oázis idején, egy meglehetősen összetört lányra lettem figyelmes a buszon. Húsz percet ,,töltöttünk együtt" és ő végig sírt. Az első gondolatom az volt: biztosan meghalt valakije. Aztán arra gondoltam, hogy talán nem sikerült valamelyik vizsgája és ő az a fajta lány, aki a szívén viseli ezeket a dolgokat. Majd - lévén, hogy a munkából tartottam haza - latba vettem, hogy mi van, ha elveszítette a munkáját és most kicsit kétségbe van esve a jövőjét illetően. 

Annyi minden válthat ki szomorúságot az emberből, hogy itt inkább meg is álltam a gondolatmenetben és azzal a konzekvenciával zártam a töprengést, hogy bármi is legyen az oka a lány szomorúságának, ő sír, én sajnálom. Emberek vagyunk, elsétálunk egymás mellett. 

Különben is, mi a helyes egy ilyen helyzetben?

Egy másik este, különféle étkezdék központjában üldögéltem és nagy magányomban egy Burger King-es alkalmazottat figyeltem a távolból, akit gyakran szoktam látni az éjszakai műszakában. Meglehetősen lassú és sokszor kérdezi, hogy 'Mi?'. Ha nem a munkáról van szó meglehetősen buzgó. Nincs benne semmi kirívó, semmi különös. Valamiért számomra mégis érdekes egyén. És nem csak azért, mert emlékeztet egyik volt angol tanáromra.

Tegnap, a metrón figyeltem egy férfit. (Oké, ez a bejegyzés lassan beteg fordulatot vesz.) A 40-es éveit taposhatta. Nagyon egyszerű embernek tűnt, kezében egy túl régi telefonnal, ami egy annál is régebbi, áttetsző tokban volt. A jobb zsebében egy kuponköteget gyűrögetett. Átlagember lehetett, aki valószínűleg a munkából tartott haza. Először a szép, hosszú szempilláira lettem figyelmes. Ettől az apró részlettől a férfi egész megjelenése különlegessé vált. A különlegesség jegyében elkezdett érdekelni, hogy vajon van-e valaki az életében. Szeret-e valakit és van-e valaki, aki viszont szereti. Hogy boldog-e.

Aztán egyszer csak megérkezett a metró a célhoz, úgyhogy én leszálltam szépen és a ,,közös történetünk" ezzel véget is ért.

Viszont a gondolataim kísértek tovább az utamon. Gondolkodtam a magányon. Senkinek sem kellene megtapasztalnia azt. Csak és kizárólag annak a jótékony formáját. 

Annak, akit nem vesz körül család, se szeretet, annak rá kellene találnia valamire, ami helyettesíti az űrt az életében.

Nem igazságos, hogy egyedül jövünk világra és egyedül is távozunk onnan.

Bár mind egy körforgás részesei vagyunk és a mi kis életünk is egy bizonyos körforgás, melyben nagyrészt megtapasztaljuk a jót és a rosszat egyaránt. És a végelszámolásnál elvileg egyensúlyba kerül minden.

Vajon az én személyem hány embert késztetett töprengésre? Mikor zokogva a napszemüvegem mögé bújva metróztam a károlyiból hazafelé. Mikor magamban mosolyogtam Sookie és Eric végeláthatatlan évődésén. Vagy mikor először csodálkoztam rá a világra kontaktlencsében.

Nem vagyok kifejezetten kíváncsi vagy érdeklődő. De az elmém egy végtelen tenger, amiben megállíthatatlanul örvénylenek a gondolatok.

Peace Out

Tovább

1960 - 1970

Peace Out

Tovább