Meaning of Life

Mi az élet értelme?

Egy alapvető kérdés amit lehet sosem teszünk fel magunknak ilyen konkrétan, de mégis végigkísér minket életünk során.

Döntések ezreit hozzuk meg annak reményében, hogy egyszer majd kiteljesedhetünk és mikor majd visszarévedünk a múltba, akkor azt nem bánkódva tesszük.

Egy hete, hogy feltettem magamnak ezt az óriási kérdést, remélve, hogy kissé mámorosabb pillanataim egyikében valamiféle választ nyerek majd az egész létezés misztikumára, de sajnos úgy tűnik még nem értem meg rá egészen.

Úgyhogy feltettem a kérdést mindenki másnak is, hátha közösen megfejtjük ezt a titokzatos óriást.

Lehetek egy kicsit vulgáris már rögtön az elején?

,,Az élet értelme a pina és a rakott krumpli."

,,Légy önmagad. Találd meg ki vagy. Ha ez megvan, akkor már azt is tudod, mi az, ami értelmet ad az életednek."

,,Menni előre, felülkerekedni a múlton és nyitni az új felé."

,,Tegyünk valami jót."

,,Voltaképpen az életnek semmi értelme nincsen. Megszületünk, végigtanuljuk az életünk felét, hogy dolgozhassunk. Majd a másik fele a munkával telik. Mindeközben semmi időnk nem jut élni. Mindig csak a hajtás. Meg a megfelelés. Semmi értelme nincsen."

,,A halál. Megszületünk, majd meghalunk. Haladunk egyik végpontból a másikba."

,,Boldognak lenni és boldoggá tenni másokat. Megtalálni a kettő közötti középutat."

,,Tanulni a hibákból, erőt meríteni a szenvedéseinkből. Kiélvezni az élet minden egyes percét."

,,Olvastad a Galaxis útikalauz stopposoknak c. könyvet? Abban benne van a válasz. Az élet értelme a 42."

,,Családot alapítani, gyerekeket szülni. Boldognak lenni."

,,Voltaképpen mindenkinek más az élet értelme. Nem lehet csak úgy, egyszerűen definiálni. Hisz mind mások vagyunk,"

Láttátok/olvastátok az idei nagy durranást? 

Csillagainkban a hiba. 

Augustus az egyik főszereplő szeretne valami maradandót hátrahagyni maga után az emberiségnek. Olyan szeretne lenni, mint Mozart vagy Picasso. Hogy egy napon majd mindenki ismerje a nevét és ezzel ápolja az emlékét.

Hazel, a szerelme pedig felháborodik és megkérdőjelezi a fiút, hogy miért nem elég neki az a pár ember, aki igazán szereti őt és akik majd minden egyes nap szeretettel fognak visszagondolni rá, mikor ő már nem lesz?

Lehet, hogy ez az?

Megtalálni azokat az embereket, akik igazán fontosak és hozzáadni valami értékeset az életükhöz?

Lehet.

Mindenesetre én még nem akarok választani.

Peace Out

Tovább

Titkos ajtó - Chapter 3: Az egók harca

Mikor nagyon megbántanak, általában én is bántok másokat.

Ez egyfajta álca, hogy senki se tudja: szenvedek.

Azt mondják az alkotó emberekről, hogy kifejezetten szeretik megélni a fájdalmat. És valóban könnyebb ihletet meríteni a szenvedésekből, mint a boldog pillanatokból.

Bár a lényeg mindkét esetben ugyanaz lenne: megélni mindent.

Előbb vagy utóbb eljutunk majd odáig a történetben, hogy kiderüljön mi is ez pontosan.
Azonban még mindig a történések legelején járunk.
Nehéz ez így, hiszen párhuzamosan zajlanak az események a való világban, így pedig nem könnyű elvonatkoztatni a jelen történéseitől.

3. fejezet

Az egók harca.

Minden kapcsolat eljut egyszer erre a pontra. Nem csak a párkapcsolatok.

Ezek az úgynevezett hatalmi harcok, nem?

Megpróbáljuk lenyomni a másikat. Holott imádjuk egymást. De valamiért alkalomadtán versengünk a kitüntetett figyelemért. 

Lehet elsőre nem világos.

Pedig mindenkivel megesik.

A Teodorral való kapcsolatomra kifejezetten jellemző ez a jelenség. Leszámítva azt az apró kis tényt, hogy neki nincsen harcos társa. Nem vetélkedek vele. Ha nem erőlködne annyira, akkor is odafigyelnék rá.

Közléskényszere van. Nem tudja befogni a száját. Ami néha meglehetősen érdekes helyzeteket szül. A kínos fajtából, aminek eredményeképpen én pironkodok.

Olyan kiszolgáltatott szituáció ez. Hogyan lehet normálisan lereagálni azt, amikor zavarba hoznak? Anélkül, hogy elárulnád magad?
Nem ugorhatsz a nyakába már rögtön az első alkalommal. Bármennyire is szeretnéd.

Ő teljesen a másik véglet ebben. Még nem láttam zavarba jönni. Mindent olyan jól kezel... És ezt nem az elvakult, fellegekben lebegő énem mondatja velem.
Ő mindent elintéz egy mosollyal.
Neki nem létezik kellemetlen helyzet, azt se tudja mi az a szorongás. Ő nem töpreng holmi következményeken. Az érzelmek embere.


***

Mikor még minden olyan friss volt és ropogós, rövid idő alatt, nagyon sok dolgot elárult magáról.
Már akkor is beszéltünk a nagybetűs exről. Nem takargatta az érzéseit. Nem rejtette el, hogy fáj.

Beszélt az eddigi pályafutásáról. Elmesélt néhány őrült történetet. Akkor még sok dolgot nem néztem volna ki belőle.
Mindez mára már csak egy legyintés. Hiszen ő egy hebrencs kis bolond.
A legpozitívabb értelemben.

Szintén az ismerkedős fázisunkban, meglehetősen sok képet küldött. Legfőképpen magáról.

Teo alszik egy autó hátsóülésén.
Teo női ruhában feszít a tükör előtt.
Teo a bárpultnál egy lány köldökéből szürcsölgeti a tequilát.

Betekintést nyújtott a hétköznapjaiba. Pedig még csak alig ismertük egymást.
Annyira lazán kezelt mindent. Beleértve engem is.

Ismerős a kifejezés? ,,Feed his ego..." ?

A tapasztalat mindig igazolta az állítást. A férfiaknak imponál, ha elismerően beszélünk róluk. Szerintem titkon jobban kedvelik, ha bókolunk nekik, mint fordítva.

A mi kapcsolatunk is éppen ezt a korszakát éli. Bókolok neki. Szerintem ő még életében nem tett ilyet az én irányomba. Bár, ha már néhány mozdulatától zavarba jövök, nem tudom mi lenne, ha egyszer valami kedveskedő dolgot is mondana nekem. Valószínűleg meginognék.

Az előzmények lévén már nem egyszer említettem neki, hogy öntelt. Nem nagyon értékelte, hogy szembesítettem ezzel.
Komolytalan kis játék volt az egész. Piszkálni akartam egy kicsit az önérzetét. És ez a módszer hatásosabb volt, mint azt először gondoltam.

Az utóbbi napokban azon gondolkodtam, mennyire jól áll a férfiaknak az egészséges önbizalom. Ha valaki tisztában van a képességeivel az nem feltétlenül probléma, főleg, ha nem él vissza a tudással, akármekkora hatalom is az.




Teodor kicsit megtévesztő mostanában. Ezen a téren is.
Vagy egy nagyon okos játékmester vagy pedig tényleg csak fogalma sincs a dolgokról.

Mit meg nem adnék, hogy belelássak a fejébe. Csak egy fél napot töltenék ott, hogy válaszokat kapjak a kérdéseimre, amiket sosem mertem feltenni.

Mivel én az az agyalós, hallgatag fajta vagyok, egyre több és több bizonytalankodó gondolat férkőzik a fejembe. Annyi dologra rá tudnék kérdezni egy egyszerű ,,Miért?"-tel.

Csak tudni szeretném van-e értelme annak, hogy töröm magam? Rengeteg energiámat felemészti ez az egész kis naiva játék, amit űzünk.

Beszélünk mindenről és ezzel párhuzamosan a nagy semmiről. Összességében csak egy helyben toporgunk.

Néha olyan érzés, mintha csak úgy elrepülnének azok a hetek, amikor rá várok. Máskor pedig felemészt, hogy milyen lassú folyamat is ez és mennyire nem történik semmi. Velünk.

Vajon eszébe jutottam akár egyszer is? Megmozgatok benne is valamit? Legalább alkalomadtán élvezi a társaságom, meg a kedveskedő szavaim?

A legtöbb kérdésemre sejtem a választ, de mégis. Minden megnyilvánulása mögé egy indokot kreálok. Magamról.

Így könnyebb elviselni, hogy neki  nem én vagyok.
A valami új. A továbblépés. A megnyugvás. A bolond boldogság.

Nem nyilvánvaló?
Az a bizonyos kézifék már kiengedett egy ideje.
Pedig még az elején le sem vert a víz, nem is dobbant nagyot a szívem. Hiányoltam a rakoncátlan pillangókat is.

Aztán egy nap... megkaptam mindent. A kis csomag célba ért és én menthetetlenül elindultam lefelé azon a bizonyos lejtőn.

Bárcsak ő is velem tartana.
Az egy másféle játék lenne.
Kevésbé őszintétlen.




Folytatása következik...



Peace out

Tovább

Maradnék

Alszom, mert nem jössz már

És úgy sincs más, ki mellett magam vagyok

Önmagam vagyok

Vártam, de nem hívtál

Csak eszközként tekintesz rám, mert hagyom

Mert mindig hagyom

Tudtam jól, hogy más a cél

Már az első kérdésnél 

De a válaszod nélkül nem megyek

Naívan, mint egy kisgyerek

Maradnék, még maradnék

Valaki remél, valaki csak él

Nem talállak úgysem másban

Hidd el, bármerre is jártam

Valaki remél, valaki csak él

Nem talállak úgysem másban

Hidd el, bármerre is jártam

Lépnék, csak engedj el

Hisz mennem kell, de kulcsom nálad marad

Még nálad marad

Ébren, de álmodnék

Hisz úgyis más, kiben megláttad magad

Megláttad magad

Miért volt más a cél 

Már az első kérdésnél? 

Tudnom kell, mi az, mit itt hagyok

Válasz nélkül úgysem indulok

Maradnék, még maradnék 

Valaki remél, valaki csak él

Nem talállak úgysem másban

Hidd el, bármerre is jártam

Valaki remél, valaki csak él

Nem talállak úgysem másban

Hidd el, bármerre is jártam 

Veled jó, veled még olyan egyszerűen szép 

Csak tudnám, hol tartunk. 

Hisz üres minden papírlap 

Írnék rólunk mindennap 

Míg itt vagyunk, míg itt vagyunk 

Peace Out

Tovább

Tuesday Thoughts

Peace Out

Tovább

Tear us apart

Egy kitekintést akartam írni a Titkos ajtóhoz, aztán úgy alakult, hogy egy cseppet magam is elvesztettem a bejegyzés fonalát, így végül is elkülönítettem ezt az írást a történettől.
Valószínűleg jól tettem.

Előre tudom, hogy ki fognak nevetni páran, de az én ,,fiatalságom" a TeveClub-on élte ki különböző hajlamait. Biztosan sokan meglepődnének, ha tudnák, pár éve mennyi beteg, perverz ember megfordult egy ilyen ártatlannak tűnő, tevét nevelős oldal chat szobájában.

Sok érdekes kapcsolatra tettem szert ott is, annak idején. Persze itt nem a rossz hajlamúakra kell gondolni. Köttetett néhány - eleinte - mélynek tűnő felszínes barátság is. Egyikből, másikból akár lehetett volna valami, de valahogyan mindegyik végén elhangzott a kijelentés: ,,Legyünk inkább barátok!"

És általában nem én voltam az, aki kimondta a végszót.

Sokáig nem foglalkoztatott különösebben a megjelenésem. Anyukám vette a ruháimat, kopott festékes szemüveget hordtam, a hajam sisakként lapult a fejemre.

A fiatalok pedig kíméletlenek. Mikor eljutottunk a képküldözgetős fázisba, hirtelen a lelki társból, testvéri bizalmi kapcsolat lett. Vagy óriási veszekedés.

Ahogyan próbálom rendezgetni ezeket az emlékeket, elég sok dologra választ lelek. Az emberekbe vetett bizalmatlanságom, az elutasítástól való félelmem... 

Ha az embert nem érik sikerélmények, akkor nehezen találja a jó irányt. Valószínűleg ezért vagyok ennyire elveszett. Már több, mint 21 éve.

Nem mondom, hogy a külcsín egy apró semmiség, de mégis. Miért nem kapod meg azt az apró kis esélyt sem? Első pillantásra nem vagy egy Victoria's Secret modell, tehát itt az ideje lehajtott fejjel világgá kullogni?
A legrosszabb az egészben, hogy azok a srácok, akiknek ilyen óriási elvárásaik vannak, szintén nem mennének át a rostán egy Calvin Klein bemutató során. De ez úgysem számít.

Nem kérdés miért van annyi önbizalom hiányos nő manapság. Ilyen elvárások mellett, talán Angelina Jolie is azzá válna. Ha nem egy Brad Pitt lenne a férje.

***

A tökéletes nő kerestetik!

Milyen is ő valójában?

Magas, vékony, a lábai a nyakában. A haja derékig ér, dús és fényes. Csak semmi póthaj, az olyan mű. Az arca szimmetrikus, az arccsontját mintha egy szobrász faragta volna. A mosolya vakítóan fehér, hiszen a szájában igazgyöngyök virítanak. Darázsderék, feszes popsi.
És fontos mindenki tudtára adni: A nagy mellbőség nem hátrány!

A tökéletes nő fitt, szereti az állatokat. Nem a chivavat és nem sipítozva, platformos magassarkúban teszi mindezt.

Nem rejti smink alá az arcát, csak annyit hord, amennyi kiemeli a tökéletes vonásait. Van stílusérzéke, de melegítőben is tökéletes, mert tudja, hogyan kell azt hordani.

Nem veti meg a nassolást, hiszen ha becsúszik egy-egy tábla csokoládé, másnap úgyis le mozogja azt a konditeremben.

Széles a baráti köre. Mindenki imádja, mert egy tünemény. Minden napra van valami programja, sosem unatkozik. Néha ezt meg is osztja a közösségi oldalakon, de nem függő.

Amúgy kedvestörődőőszinteésmegbízható.

***

A tökéletes férfi kerestetik!

Nekem a tökéletes férfi...

Harry herceg. Katonai uniformban. Vagy anélkül.

Theo Hutchcraft. A ,,Stay"-ben.

Leonardo DiCaprio a ,,Kapj el, ha tudsz"-ban.

Brad Pitt a ,,Ha eljön Joe Black"-ben.


Mostanában valamiért sokat beszélünk egymás között is arról, milyen a tökéletes férfi.
És én arra jutottam, hogy nagyrészt tökéletlen.
A tökéletlenségek rejtik általában a legveszedelmesebb csapdákat.

Persze nem vagyok én álszent, nekem is van egy zsánerem.

Egy időben szó szerint a szőke herceget kerestem. Oda meg vissza voltam a szőke, kék szemű focistákért. Aztán az első szerelmem barna hajú volt és zenész.
Azt hiszem azóta pártoltam át a barna hajúakra és azóta vagyok veszedelmesen oda a szép kezekért, hosszú, művész ujjakkal.

A mellkas mérete annyira nem izgat, a magasság viszont imponál. Nem olyan rossz, ha szó szerint van valaki, akire felnézhetsz.

Szeretem, ha valaki ad magára. Nálam azért ne készülődjön többet, mert, ha már ott tartunk, akkor nagyon nagy bajok vannak. De nem hátrány, ha igényes, ápolt és valamennyit, azért konyít a divathoz.

De ez mind mit sem ér, ha hiányoznak a valóban fontos dolgok.

Mint a humorérzék. Ennek híján nem igazán van miről beszélnünk. Hozzám kell is belőle nem kevés. Nem vagyok egyszerű.

A zeneszeretet. Akkor végre nem kellene egyedül tombolnom kéthetente valami ismeretlen társaság kellős közepén.

Amúgy pedig legyen kedvestörődőőszinteésmegbízható.

Lassan felemészt a szeretethiány.

Peace Out

Tovább

Titkos ajtó - Chapter 2: Arckönyv

Elcseszett egy generáció az enyém. És, ha már mi el vagyunk cseszve, akkor mi a helyzet az utánunk következőkkel?

A Facebookon szocializálódunk, egymás mellett ülve is kütyüket nyomkodunk, egy mondatot nem tudunk váltani anélkül, hogy valamiféle értesítés pittyegése meg ne zavarná a gondolatmenetünket.

Nem tudom hol és mikor csúszott ki a talaj az én lábam alól, de egyszer csak megtörtént. Pedig azt gondoltam: Na velem aztán sosem!

Szinte mindennap megkérdem magamtól: Tényleg többre értékelsz egy Facebookos beszélgetést a valóságnál? Hiszen nem látod közben az arcát, ami annyi mindent elárul. Fapofával is lehet vigyorgós smileyt küldeni, közömbösen is álcázhat empátiát a másik.

Nem azt mondom, hogy élőszóban nem tudjuk megtéveszteni egymást. Mint már korábban említettem, Teodor szereti a maszkokat. Van neki egy jól bevált boldogság maszkja, amit elég gyakran visel. De mégis... amikor rám néz, az többet jelent minden szónál. Vagy hangulatjelnél.

Ettől függetlenül, minden egyes nap ugyanarról szól. Az online várakozásról.

Mióta megjelent a Facebook, megszűntek a határok.

Egy példa a sokból: Találkoztam egy katonával egy buliban. Nem tudtam róla semmit, csak, hogy hol lakik és jelenleg hol él. Az egyik barátjával volt, aki a barátnőmet próbálta befűzni. A barát nevét tudtuk (nagyjából olyan különleges volt, mint a Kiss János), meg is találtuk, egy perc se kellett. Majd a lovagomat is, akivel platformos magassarkúban ugráltam végig a Mennyország Touristot. 

Csak, hogy tudja mindenki: van életem Teodoron kívül is.

Teodort már az előtt megtaláltam, mielőtt ő bejelölt. (Bár eleinte a nevében sem voltam biztos és Teofilként kerestem...) De nem állt szándékomban kapásból lerohanni. Szeretem, ha a férfi kezdeményez.

Miután végre ismerősök lettünk, idejét láttam egy kis kalandozásnak. 

Az adatlapján.

Legfontosabb pont: interested in Women.

Elégedett sóhaj.

Kapcsolati státusz: nincs adat.

Kétely. Csak apró és ártalmatlan fajta, még nincs akkora érdeklődés, hogy komolyabb depresszióba essek, ha esetleg már megtalálta a nagy Ő-t, akivel 5 éve együtt van, 3 hónapja együtt is él és akivel éppen örökbe fogadott egy három lábú kiskutyát.

Születési dátum: idősebb.

Hála az égnek.

Hatszor annyi ismerőse van, mint nekem. Mondjuk az nem nagy művészet. 

Egyetemet végzett, dolgozik. Van egy lakása. 

Kismillió képe van, nem az ő műfaja a szelektálás.

Ami viszont szintén nagyon lényeges, hogy a zenei ízlése KIVÁLÓ.

Máris többet tudtam meg róla, mint a legelején. Az első dolog, amit találkozásunkkor elárult magáról, az a hobbyja volt. Még jó, mert annak amúgy sem sok nyoma volt az adatlapján.

Megtörtént az első lépés, kezdődhetett a töprengés. Hogyan vegyük fel a kapcsolatot?

Kell egy indok, egy ötlet, valami magvas gondolat, amivel lecsaphatok anélkül, hogy tudná mi is a szándékom.

Bár az sem volt egyszerű, hogy végiggondoljam: Mi is az én szándékom?

Meg akarom ismerni.

Beszélgetni akarok vele.

Kideríteném, hogy tényleg nekem készített finomságról van-e szó.

Töprengtem, hezitáltam, majd több napnyi dilemmázás után, remegő kézzel, de elküldtem azt az egysoros kis üzenetet.

Másnap, hajnalig beszélgettünk.

Hogy miről?

Ami az eszünkbe jutott. Róla, rólam, hobbykról, cikis sztorikról, munkáról, barátokról, szerelmekről és zenéről. Azóta nem volt olyan jó.

Ismerős az érzés, mikor olyan jó valami, hogy bármennyire is fáradt vagy, hiába kelsz 3 óra múlva, addig nyújtod a pillanatot, amíg csak lehet, mert nem tudod lesz-e következő alkalom?

Nagyon izgultam milyen lesz ezután találkozni. A sors fintora, hogy egy darabig nem is hozott minket össze az élet. Aztán egy nap mégis, de nem történt semmi. Olyan, nem is tudom... normális volt az egész.

Nem voltak kínos pillantások vagy megjegyzések. Már abszurdul normális volt az utóélete a történteknek. Amihez én sosem voltam hozzászokva.

Innentől rá vártam. Hogy majd ő lesz az, aki keres. De nem. Egyetlen egyszer írt rám, akkor is pár sor erejéig. Persze én azt is sikerélményként könyveltem el.

Azóta talán kétszer írtam még rá.

Ő ennél kettővel kevesebbszer.

Egyesek azt mondják, hogy, ha nem ír, az is egyfajta válasz.

Mások szerint nem kezdeményezhet mindig az egyik, az önigazoláshoz szükséges a visszacsatolás. És az isten szerelmére én nő vagyok! Én a visszacsatolásokból táplálkozom.

Nagyjából mindkettőből ugyanazt a konzekvenciát vonhatjuk le.

Még mindig nem akar.

A barátnőm különben csak annyit kért: Ne írj rá!

Én pedig annyit kértem tőle: Bármi is történik, kérlek ne hagyd, hogy ráírjak!

Nem hagyta. Aztán elmentem mosdóba, magamra zártam az ajtót és csak ráírtam. Szerencsére nem volt az üzenetben semmi kompromittáló.

A jelenlegi állás szerint, nagyjából minden héten találkozunk. És ezek alatt a találkák alatt, többet beszélünk, mint online. Ami jó, remek.

De emiatt a generációs torzulás miatt, folyamatosan csak arra várok, hogy online is így legyen. Mindig megkoronázza a napom, mikor beszélünk.

De ő nem keres.

Én mégis várom. Mindig mikor online van, néha akkor is, ha nem.

De ő továbbra sem keres.

Folytatása következik...

Peace out

Tovább