Titkos ajtó - Chapter 3: Az egók harca

Mikor nagyon megbántanak, általában én is bántok másokat.

Ez egyfajta álca, hogy senki se tudja: szenvedek.

Azt mondják az alkotó emberekről, hogy kifejezetten szeretik megélni a fájdalmat. És valóban könnyebb ihletet meríteni a szenvedésekből, mint a boldog pillanatokból.

Bár a lényeg mindkét esetben ugyanaz lenne: megélni mindent.

Előbb vagy utóbb eljutunk majd odáig a történetben, hogy kiderüljön mi is ez pontosan.
Azonban még mindig a történések legelején járunk.
Nehéz ez így, hiszen párhuzamosan zajlanak az események a való világban, így pedig nem könnyű elvonatkoztatni a jelen történéseitől.

3. fejezet

Az egók harca.

Minden kapcsolat eljut egyszer erre a pontra. Nem csak a párkapcsolatok.

Ezek az úgynevezett hatalmi harcok, nem?

Megpróbáljuk lenyomni a másikat. Holott imádjuk egymást. De valamiért alkalomadtán versengünk a kitüntetett figyelemért. 

Lehet elsőre nem világos.

Pedig mindenkivel megesik.

A Teodorral való kapcsolatomra kifejezetten jellemző ez a jelenség. Leszámítva azt az apró kis tényt, hogy neki nincsen harcos társa. Nem vetélkedek vele. Ha nem erőlködne annyira, akkor is odafigyelnék rá.

Közléskényszere van. Nem tudja befogni a száját. Ami néha meglehetősen érdekes helyzeteket szül. A kínos fajtából, aminek eredményeképpen én pironkodok.

Olyan kiszolgáltatott szituáció ez. Hogyan lehet normálisan lereagálni azt, amikor zavarba hoznak? Anélkül, hogy elárulnád magad?
Nem ugorhatsz a nyakába már rögtön az első alkalommal. Bármennyire is szeretnéd.

Ő teljesen a másik véglet ebben. Még nem láttam zavarba jönni. Mindent olyan jól kezel... És ezt nem az elvakult, fellegekben lebegő énem mondatja velem.
Ő mindent elintéz egy mosollyal.
Neki nem létezik kellemetlen helyzet, azt se tudja mi az a szorongás. Ő nem töpreng holmi következményeken. Az érzelmek embere.


***

Mikor még minden olyan friss volt és ropogós, rövid idő alatt, nagyon sok dolgot elárult magáról.
Már akkor is beszéltünk a nagybetűs exről. Nem takargatta az érzéseit. Nem rejtette el, hogy fáj.

Beszélt az eddigi pályafutásáról. Elmesélt néhány őrült történetet. Akkor még sok dolgot nem néztem volna ki belőle.
Mindez mára már csak egy legyintés. Hiszen ő egy hebrencs kis bolond.
A legpozitívabb értelemben.

Szintén az ismerkedős fázisunkban, meglehetősen sok képet küldött. Legfőképpen magáról.

Teo alszik egy autó hátsóülésén.
Teo női ruhában feszít a tükör előtt.
Teo a bárpultnál egy lány köldökéből szürcsölgeti a tequilát.

Betekintést nyújtott a hétköznapjaiba. Pedig még csak alig ismertük egymást.
Annyira lazán kezelt mindent. Beleértve engem is.

Ismerős a kifejezés? ,,Feed his ego..." ?

A tapasztalat mindig igazolta az állítást. A férfiaknak imponál, ha elismerően beszélünk róluk. Szerintem titkon jobban kedvelik, ha bókolunk nekik, mint fordítva.

A mi kapcsolatunk is éppen ezt a korszakát éli. Bókolok neki. Szerintem ő még életében nem tett ilyet az én irányomba. Bár, ha már néhány mozdulatától zavarba jövök, nem tudom mi lenne, ha egyszer valami kedveskedő dolgot is mondana nekem. Valószínűleg meginognék.

Az előzmények lévén már nem egyszer említettem neki, hogy öntelt. Nem nagyon értékelte, hogy szembesítettem ezzel.
Komolytalan kis játék volt az egész. Piszkálni akartam egy kicsit az önérzetét. És ez a módszer hatásosabb volt, mint azt először gondoltam.

Az utóbbi napokban azon gondolkodtam, mennyire jól áll a férfiaknak az egészséges önbizalom. Ha valaki tisztában van a képességeivel az nem feltétlenül probléma, főleg, ha nem él vissza a tudással, akármekkora hatalom is az.




Teodor kicsit megtévesztő mostanában. Ezen a téren is.
Vagy egy nagyon okos játékmester vagy pedig tényleg csak fogalma sincs a dolgokról.

Mit meg nem adnék, hogy belelássak a fejébe. Csak egy fél napot töltenék ott, hogy válaszokat kapjak a kérdéseimre, amiket sosem mertem feltenni.

Mivel én az az agyalós, hallgatag fajta vagyok, egyre több és több bizonytalankodó gondolat férkőzik a fejembe. Annyi dologra rá tudnék kérdezni egy egyszerű ,,Miért?"-tel.

Csak tudni szeretném van-e értelme annak, hogy töröm magam? Rengeteg energiámat felemészti ez az egész kis naiva játék, amit űzünk.

Beszélünk mindenről és ezzel párhuzamosan a nagy semmiről. Összességében csak egy helyben toporgunk.

Néha olyan érzés, mintha csak úgy elrepülnének azok a hetek, amikor rá várok. Máskor pedig felemészt, hogy milyen lassú folyamat is ez és mennyire nem történik semmi. Velünk.

Vajon eszébe jutottam akár egyszer is? Megmozgatok benne is valamit? Legalább alkalomadtán élvezi a társaságom, meg a kedveskedő szavaim?

A legtöbb kérdésemre sejtem a választ, de mégis. Minden megnyilvánulása mögé egy indokot kreálok. Magamról.

Így könnyebb elviselni, hogy neki  nem én vagyok.
A valami új. A továbblépés. A megnyugvás. A bolond boldogság.

Nem nyilvánvaló?
Az a bizonyos kézifék már kiengedett egy ideje.
Pedig még az elején le sem vert a víz, nem is dobbant nagyot a szívem. Hiányoltam a rakoncátlan pillangókat is.

Aztán egy nap... megkaptam mindent. A kis csomag célba ért és én menthetetlenül elindultam lefelé azon a bizonyos lejtőn.

Bárcsak ő is velem tartana.
Az egy másféle játék lenne.
Kevésbé őszintétlen.




Folytatása következik...



Peace out