A jó, a rossz és a csúf: 3. fejezet - A jó

Úgy érzem jár nekem egy kicsi happy end, ezért a ,,Jó, aki nem is olyan JÓ" történetét hagytam a trilógia legvégére.

Sosem tudtam eldönteni egyértelműen, hogy pozitív volt-e ennek a fiúnak a feltűnése az életemben vagy, hogy ő volt-e az, akinél meg kellett volna húznom azt a bizonyos vonalat...

Jó érzés volt újra hinni abban, hogy akadnak még olyan férfiak, akik hátsó szándék nélkül kedvesek és törődőek. Persze nincsenek tökéletes példányok, ha mindehhez őszinteség társul, szinte elkerülhetetlen, hogy az ember valamikor megégesse magát.

Legalább nem foghatom arra, hogy ő nem szólt előre...

***

A ,,jó", egy feltörekvő, korombeli zenész fiú, akivel semmi sem ment hétköznapi módon.

A neve alapján azt gondoltam magyar fiú, de az ő kezdeményezésére mégis angolul folytak a beszélgetéseink. Egy véletlen folytán derült csak ki, hogy a képeim miatt gondolt külföldinek és meg sem fordult a fejében, hogy magyarul írjon rám.

A tinder világát viszonylag hamar kinőttük és minél többet beszéltünk, annál biztosabb voltam abban, hogy élőben is megakarom ismerni őt.
Tetszett, hogy a realitás talaját súroltuk, érdemleges dolgokról beszéltünk és, hogy nem a szexualitás foglalkoztatta beszélgetéseink során.

Szórakoztató volt, érdeklődő és ugyanannyira szenvedélyesen szerette a zenét, mint én.
Nyilván nekem ennél nem is kellett több.

***

Az első találkozásunk teljesen véletlenszerű volt.
A születésnapom utáni délutánon, meglehetősen megviselten és gyanútlanul majszoltam valami zsíros péksüteményt a metróaluljáróban, mikor hirtelen lehuppant mellém ez az ismerős alak.
Habár nagyon fáradt voltam és már csak a hazaútra koncentráltam, mégis azonnal megismertem.

Sosem hittem a sorsban, de akkor teljesen elbizonytalanodtam.
Lássuk be, mekkora esélye volt annak, hogy ismeretlenül egymásba gabalyodunk? Hogy mindketten ugyanarra a metróra szállunk, ugyanabból a megállóból?

Annyira váratlanul ért az egész szituáció, hogy zavaromban megkínáltam péksütivel.

Ő a Toldiba ment, én pedig Újpestre, úgyhogy együtt felszálltunk, utaztunk egy hosszadalmas megállót, majd egy kínos puszit nyomtam az arcára mielőtt leszállt.

A nap hátralevő részében csak ő járt a fejemben.

Az első benyomás számára is meggyőző volt, így arra a következtetésre jutottunk, hogy ideje lenne egy előre leszervezett találkozónak is.

Konkrétumokig azonban egy darabig nem jutottunk el.

Megesik, hogy az ember akármennyire is erőlködik, egyre távolabb kerül a céljától, ahelyett, hogy közeledne felé.
A kapcsolatunkat ettől a momentumtól végigkísérte ez a megállapítás.

***

Egy fülledt nyári estén, egy Parkos Brains koncert előtt írogattunk egymásnak arról, hogyan folytathatnánk az estét közösen, de nagyon bizonytalan voltam. Nem tudtam jó ötlet-e az első randit este 11 után lebonyolítani.
Hiába tudsz valakivel írásban éjjel-nappal elbeszélgetni az élet minden egyes apróságáról, lehet, hogy a valóságban megöl mindent a kémia hiánya.

Mégis úgy alakult, hogy beadtam a derekam.

Éjfél előtt pár perccel, az Akvárium előtt találkoztunk.

Már első látásra is tetszett, de a második alkalommal több időm volt megnézni őt. Kifejezetten helyesnek tartottam. Csillogtak a szemei, az ajkain huncut félmosoly játszott, még a rakoncátlan göndör fürtjeit is imádtam.
Tetszett a stílusa és a kisugárzása és még az sem zavart, hogy alig volt magasabb nálam.

Visszagondolva tinderes tapasztalataimra, ő volt az egyik ,,legjobb fogásom", tényleg vonzódtam hozzá, gördülékenyen ment vele minden.
Tipikusan az a srác volt, akinél elgondolkodtam azon, vajon miért is regisztrált az applikációra, hiszen minden adottsága megvolt... voltaképpen bármihez is, ami a célja volt.

Az este elején egy-egy sörrel a kezünkben sétálgattunk a Király utca környékén, majd egy kis beszélgetés után elvitt a Fogasházba. Akkor és vele voltam ott először és óriási élmény volt. Úgy éreztem magam, mintha egy amerikai sorozatba csöppentem volna, jókedvű tömeg szedte szét a helyet, szinte mindenhol folyt az alkohol, egy emberként táncoltunk mindenkivel, miközben a kivetítőn mesét néztük.

És amikor annak eljött az ideje megcsókolt.

Pár órányi tánc után átmentünk a Füge udvarba, ahol nyugodtabb körülmények között tudtunk beszélgetni újra.

Kicsit komolyabb hangvételben, előző szerelmekről, jövőbeli tervekről...

Mikor én kifejtettem mennyire vágyom már egy kapcsolatra, ő őszinte volt és elmondta, hogy ő nem éppen tart ugyanitt az életében. Utazni szeretne, megismerni a világot. Nem itt tervezi a jövőjét, éppen ezért egy kapcsolatba se tudna belemenni.

Ez volt az első alkalom, mikor valaki igazán őszintén elmondta mit is vár el az életétől. És becsültem ezt benne, mert időben szólt, bár az is igaz, hogy fájt is egy kicsit a dolog.
Tényleg nagyon megkedveltem.

Hajnaltájt fejemet a vállára hajtva döcögtünk a buszon, onnan pedig kézen fogva szeltük át az éjszakát egymás oldalán. És ő ennyiből is megállapította mennyire szüksége van a lelkemnek ezekre az apró gesztusokra. Rég éreztem azt, hogy valaki ennyire figyelt volna rám. Nem csak a nőre, hanem a mélyebben lakozó emberre is.

***

12 órát töltöttünk együtt, mielőtt hazaindultam.
Életem leghosszabb és legtökéletesebb randija volt ez.

Hazafele a villamoson ülepedett le bennem az este és az intenzív élmények hatására elsírtam magam.
Valószínűleg akkor tudatosult bennem, hogy bármennyire is jól éreztük magunkat egymással, ennek a dolognak nem lesz komolyabb folytatása.

A randi után mégsem volt bennem kérdés, mikor felvetette az ismétlés lehetőségét.

***

Sosem gondoltam erre így, de úgy érzem az élet volt az, ami közbeszólt.

Nagyon beteg lettem, napokig nem jöttem ki belőle, így mire tudtam volna találkozni vele, addigra már neki nem volt aktuális, majd ő lett beteg.

Ezután mentem a Szigetre, majd szinte egyik pillanatról a másikra jelentette be, hogy elutazik Berlinbe.

Nem hetekre vagy hónapokra.
Azóta is kint van.

És hiába volt ő egy apró ajándék nekem a sorstól, sokáig nem tudtam rá így tekinteni.

Összetörtem utána.

***

Ő volt Teodor után az első olyan ember, aki mellett önmagam lehettem.
Aki mindennap keresett és érdeklődött utánam.

Ő volt az első, akihez vonzódtam.
Nem csak testileg, de lelkileg is.

Ő volt az első, akit utána megcsókoltam.

És ő volt az első ember egész addigi életem során, aki tényleg úgy viszonyult hozzám, amire a lelkemnek szüksége volt.

Emberséggel.
Törődéssel.

Tényleg ő volt a jó.